A fény megelőzte az emberiség kialakulását, a színérzékelésünk pedig azóta is folyamatosan fejlődik. Ami – Nemcsics szerint – rohamosan fejlődik. A fények, a színek élvezete, használata ősidőktől fogva átszövi az emberi kultúrát, és ez a földrajzi élettértől függetlenül igaz.
A szín három dimenzióban változó (térbeli) kontinuum.
“Kísérletek igazolják, hogy a szín bizonyos határok között döntőbben befolyásolja a térélmény kialakulást, mint a tér geometriai méretei vagy arányai, a tér falaink színe stimulálóbb lehet, mint egy adag doppingszer, vagy nyugtatóbb, mint néhány tabletta nyugtató.” (Nemcsics Antal)

A mindennapi szóhasználatban a szín egyértelműen jelenti azt, amit színesnek látunk, és ide soroljuk a feketét, fehéret és a szürkét is.
Nem úgy a szakirodalom!

Színnek nevezzük a szemünkbe jutó, kb. 380-780 nm hullámhosszú elektromágneses sugárzásokat, ami maga a színinger, melyek a szemben a szín érzetét, majd a tudatunkban a színnek az észleletét keltik. Azaz a fizika, fiziológia és a pszichológia komplexitásában közelítik meg az szakemberek, ami a mindennapi felhasználó számára olyan egyértelműnek tűnik.(És tulajdonképpen az is.)
Az emberi színlátás fejlődési folyamatában az első állomás a sötétség (éjszaka) és a világosság (nappal) megkülönböztetése volt. Érzékelésünknek ebből az ősi mechanizmusából adódhat, hogy például a fehéret (sárgát) többnyire csak pozitív jelentésekkel hozzuk összefüggésbe, a feketében és az éjkékben pedig mindig marad valami komor, félelmetes, titokzatos. Az éjszakai szorongásaink a reggeli fények hatására csökkenek, többnyire megszűnnek.
A színérzékelés és névvel való megkülönböztetés fázisai az emberi fejlődés sorrendjében:
1. Fekete és fehér (sötétség és a fény)

2. Piros, vörös (vérnek a színe)

3. Zöld és a sárga (növények és a napnak a színe)

5. Kék (víznek és az égnek a színe)

6. Barna (földnek a színe)

7. Lila, pink, szürke… (ezek észlelése, majd megnevezésének sorrendisége már változó – a kutatások szerint)

A fény és színlátás, a térérzékelés fejlődése a babáknál is ugyanúgy megfigyelhető és fejleszthető. Ehhez számtalan eszköz és készségfejlesztő játék áll rendelkezésre.
Alkalmazzuk őket tudatosan!