fbpx Creative Web Ideas

A harmonikus, nőies mozgás

Testtudat – Nőiesség – Egység-Stílus

A nőiességünket számos módon kifejezhetjük – az öltözködésünkkel, a színekkel, a kiegészítőinkkel, melyeket viselünk vagy akár a sminkkel is.
Amin keresztül legelőször megnyilvánul és azonnal láthatóvá válik a színek mellett, az a mozgásunk, – amelyre tekinthetünk úgyis, hogy az szintén a stílus része – s erre hajlamosak vagyunk egyáltalán nem is gondolni.
Lássuk csak, hogyan tudjuk a mozgásunkkal, testtartásunkkal fejleszteni, megmutatni nőiességünket, s ezáltal is kialakítani és erősíteni saját stílusunkat?

Szerző, és aki bemutatót is tart az órákon: Hajkó Mónika

A test – lélek – szellem, a stílustanácsadás tükrében

Sok helyen olvashattunk már a test-lélek-szellem hármasáról s arról, hogy ezek összességétől függ az életünkben sok minden – hogy mennyire vagyunk kiegyensúlyozottak, egészségesek, sikeresek a munkában, a párkapcsolatban és szülőként, vagy hogy milyen minőségűek az emberi kapcsolataink.

Mondhatnánk úgy is, hogy e hármasfogat felelős azért, hogy mennyire érezzük vagy nem érezzük jól magukat a bőrünkben – ezért fontosnak tartjuk, hogy a stílustanácsadás során erre is fókuszáljunk.
– De vajon azt tudjuk-e, hogy a bőrünk által körülhatárolt „valami” mi is pontosan?
– Tudatában vagyunk-e annak, hogy az valójában a mi testünk?
– S azt gondoljuk-e, hogy a testünkkel, illetve azon keresztül mennyi mindent vagyunk képesek érzékelni, saját magunkról, a lelkünkről?

Tapasztalataim szerint nem.
Nézzük meg tehát, hogy mi is a TEST, és hogy mit nyerhetünk azáltal, ha megismerjük?

Fizikai létünk és testtudat

A test tulajdonképpen az a fizikai síkon is megjelenő „anyag”, amelyben létezünk az itt és most-ban, vagyis ebben a földi létben.
Tehát itt a Földön ebben vagyunk jelen – a testünknek van kiterjedése, formája, határai és bizony vannak korlátai is.
Meg tudjuk fogni, tapintani, így azon keresztül kézzelfoghatóvá válunk, míg a lelkünket, szellemünket ilyen módon nem tudjuk érzékelni – tehát egy fokkal közelebb tudunk kerülni saját magunkhoz a testünkön keresztül is, ha akarunk.
Azaz ezt „használjuk” a földi létünk során, ezért fontos, hogy tudatosítsunk s kialakuljon bennünk egy testtudat.
Ha egy kicsit erre ránézünk, akkor megláthatjuk, hogy mi is maga a TEST és mit tudunk vele kezdeni, hogyan tudjuk érzékelni s hogyan tudunk kapcsolatot teremteni azon keresztül a lelkünkkel, s aztán ezt mi mindenre tudjuk a mindennapjainkban használni.

 

Mit fejez ki a fizikai létünk? Tudatosítsuk a testünket, a nőiességünket! De hogyan?

Tudatosítsuk például azt, hogy testünkkel elfoglalunk a fizikai világban egy helyet, egy teret, ami a miénk, amiben létezünk, ami minket szolgál.

Miért fontos ez?

Azért, mert ezzel a „térrel”  információkat adunk át, interakciókat létesítünk, azaz kommunikálunk. Ezt hívjuk nonverbális kommunikációnak.
Vagyis a testtartásunk, gesztusaink, mimikáink és a mozdulataink is információkat közvetítenek, melyeknek sokkal nagyobb a hatása és a közvetítő ereje, mint a szavaknak, mivel képes felülírni azokat.

Igy akaratlanul is kifejezzük az éppen aktuális hangulatunkat, megmutatkozik a testtartásunkon, ha fáradtak vagyunk, vagy éppen tettre készek, ha szomorúnak érezzük magunkat vagy ha vidámnak.

Érdemes ezért kicsit figyelni magunkra, hogy tudatában legyünk, miben is létezünk.

 

Csináld végig a gyakorlatsort!

Mozgassuk meg:
  • a fejünket,
  • vállunkat,
  • kezünket,
  • kézfejünket,
  • mellkasunkat,
  • törzsünket,
  • hasunkat,
  • combjainkat,
  • egész lábunkat,
  • lábszárunkat,
  • lábfejeinket.

Minél részletesebben pásztázzuk végig saját magunkat tetőtől talpig, annál jobban fogjuk érezni:

  • hogy mi is az a TEST, amelyben élünk,
  • hogy hol vannak a határai,
  • milyen, ha feszült,
  • milyen, ha pihent,
  • és hogy hol vannak az esetleges korlátai.

Innen pedig már tovább tudunk menni afelé, hogy tudatosan használjuk, akár arra is, hogy erősítsük és kifejezzük általa nőiességünket, s hogy elsajátítsuk a harmonikus, nőies mozgást.

A nőies viselkedés és mozgás tanulható!

Az egyéni stílustanácsadás, vagy akár egy szín- és stílustanácsadás tanfolyam pedig segít ebben.

Mindannyian tudjuk, hiszen már sokat olvashattunk erről is, hogy a lelkiállapotunk mindenre kihat. A belső megélés kiemelt jelentőségű, hiszen a harmonikus, egységben élő nő, aki önmagával és a világgal is békében, szeretetben tud létezni, tud csak ragyogni.

A jó hír az, hogy a nőies viselkedés és mozgás tanulható!

Ennek két iránya is van.
1. Egyrészt indulhatunk a lélek felől.
2. De akár kezdhetünk a test oldaláról is – hiszen test és lélek oda-vissza kölcsönösen hatással van egymásra, és ezért tudatosan is dolgozhatunk azon, hogy egyiket a másik által erősítsük.

meditálás

Vagyis, ha eddzük a lelkünket, ha fejlődünk, ha tanulunk, ha változunk, az látszani fog a testtartásunkon, viselkedésünkön, mozdulatainkon.
Ugyanakkor, ha a másik oldalról megyünk, s felveszünk egy magabiztos, nőies testtartást, és megtanuljuk a nőies mozgást, akkor már a folyamat közben jobban fogjuk magunkat érezni.
Ha pedig ezt gyakoroljuk és beiktatjuk a mindennapi életünkbe is úgy, hogy azt minél többet alkalmazzuk, akkor ez a lelkünkre is ki fog hatni, akár hosszú távon is.
Elhisszük, majd magunkévá tesszük az érzést, hogy vonzóak vagyunk, hogy tudunk lágyak és nőiesek lenni, hogy képesek vagyunk női vonzerőnket áramoltatni és azt egyre magasabb szinteken megteremteni.

Ezt a folyamatot pedig nagyon szépen támogatják a piacon jelenlévő stílustanácsadó képzések és tanfolyamok vagy akár az egyéni szín-és stílustanácsadás.
(Megjegyzés: Tarcsay Mária – a tanfolyam egyik legszórakoztatóbb része ennek a gyakorlatsornak a bemutatása, kipróbálása.)

 

Nőies mozgás és stílus – egy kis gyakorlati útmutató

 

A helyes testtartás

Az egyenes testtartás mindennek az alapja úgymint a megjelenés, a stílus vagy a harmonikus, nőies mozgás.

Nagyon fontos is, hiszen teljesen más képet mutatunk akkor:

  • amikor a hát púpos,
  • ha a has ki van engedve,
  • amikor a fenekünk túlságosan ki van tolva hátra,
  • ha a vállunk előre esik,
  • vagy ha mindig lefelé nézünk és lóg a fejünk.
gerinc ha egyenes, ha görbe

testtartás

Alighogy felvesszük a helyes testtartást, a szép formáink azonnal jobban fognak látszani.
Ki fog emelkedni, aminek ki kell, és háttérbe szorul majd az, aminek nem feltétlenül kell látszania – eltűnni természetesen nem fog, de elterelődik róla a figyelem.

Helyesen állunk:

  • ha gerincünket kiegyenesítjük,
  • vállunkat picit hátra húzzuk és leszorítjuk,
  • a mellkasunkat kissé megemeljük,
  • a has-fenék részt pedig behúzzuk, mégpedig úgy, hogy a medencénket picit magunk alá billentjük,
  • fejünket, állunkat kicsit megemeljük,
  • tekintetünket nem a földre, hanem előre szegezzük.

Ezt a testhelyzetet javaslom, hogy először a falhoz állva vegyük fel, s mikor úgy érezzük, hogy mindenünk a helyén van, akkor lépjünk onnan előre.

Nőies, szép mozgás és járás

Amikor már megtanultuk, hogy milyen a helyes testtartásunk, az már fél siker!

Ilyenkor már egészen biztos:

  • hogy szépen megváltozott a test sziluettje,
  • láthatóbbá váltak a mellek,
  • a derék karcsúbb lett a has viszont kisebb,
  • és néhány centivel magasabbnak is látszunk.
Arcunkon pici mosoly, előre nézünk, magabiztosabbnak, nőiesebbnek érezzük magunkat és indulás!
  • Járás közben figyeljünk arra, hogy megtartsuk a pozíciónkat, amit felvettünk – a mosolyt is!
  • Karunkat lazán tartsuk magunk mellett és engedjük, hogy a járásból adódó természetes mozgásával kísérje testünk mozgását.
  • Képzeljük el, hogy előttünk van egy hosszanti egyenes vonal, amin végig kell mennünk – erre a vonalra, egymás elé, egyik lábfejet a másik elé lépve haladjunk, lábfejeinket kissé kifelé fordítva tartsuk, s ne sarokra, hanem telitalpra lépjük.
  • Ha haladóak vagyunk, a későbbiekben először a lábujjaink, illetve a cipőnk orra érjen le a földre.
  •  A csípőnket, medencénket picit jobbra-balra ringatva lépjünk, miközben könnyednek és nőiesnek érezzük magunkat.

Amennyiben mindezt végig csináltuk, már egy óriási lépést tettünk afelé, hogy valóban egy stílusos, nőies mozgású és kisugárzású hölggyé váljunk.

És meg is vagyunk! A végeredmény – önbizalom növekedés és nőiesség.

Biztos vagyok benne, hogy a gyakorlat végére – azért, ha azt jó párszor megismételtük, megjelenik bennünk az érzés, hogy igen, itt vagyok, jelen vagyok, szép vagyok, büszke vagyok, magabiztos vagyok.
Legfőképp pedig megérezzük s elkezdünk tudatában is lenni a saját nőiességünknek.

Mindenkinek kívánom, hogy megismerje és elfogadja a testét, úgy ahogy van, hogy bátran mutassa meg a szépségét, s azt, hogy mindezekre legyen nagyon büszke.

Utóirat

Mosolyogj!

Hiszem, hogy a legszebb ékszer egy nőn valóban a mosoly. Ami szintén működik oda-vissza, mint ahogy fentebb leírtam – az esztétikus, nőies mozgáshoz párosult mosoly ki fog hatni a lelkiállapotodra is, s ha többször és módszeresen alkalmazod, egyszer csak észreveszed, hogy elérted, de nemcsak elérted, meg is tartottad azt a bizonyos kis belső mosolyt, ami a nőiességed is táplálja.

Ha pedig szeretnénk egy elfogadó, inspiráló közegben fejlődni, – leginkább a nőiesség és stílus területén – akkor bátran vegyük igénybe egy stylist vagy stílustanácsadó szolgáltatásait, akár egyéni akár csoportos formában!

Harmóniában és mosolyban gazdag napokat kívánok!