Színek – egy egyszerű nyelv, amelyet értünk, de nem mindig tudjuk értelmezni.

Lássuk most mögötte az embert és annak személyiségjegyeit!

  1. Olvasd végig a következő SZÍNSORT!
  2. Ha szín lennél, milyen szín szeretnél lenni? (a felsorolás a színek árnyalatait is tartalmazza)
  3. Azzal a színnel válaszolj a kérdésre, amely először az eszedbe jutott. Csak egy színválasz adható.

szines_tablazat_01

Kövesd a friss blogbejegyzéseket és a Facebook-oldalamat, hogy megtaláld a pillanatnyi hangulatodnak megfelelő színvilágot!

 

Ezüstszínek (színcsoportnév)

Ha elemként beszélünk róla, akkor a nemesfémek közé soroljuk. Ebből fakadóan értékmérő a kereskedelemre, a pénzre utal.
A görög-római mitológiában a második világkorszak az ezüstkor, amely az aranykor boldog világával szemben a hanyatlás kezdetét jelentette.
Az arany utalt a Napra, míg az ezüst a Holdat jelezte. Így a nőiesség az ezüsttel párosult, a férfiasság pedig az arannyal. Így érthető, hogy a királyok színének az aranyat, a királynőknek pedig az ezüstöt tartják.
Az egyiptomi mítoszok szerint Ré napisten csontjai ezüstből vannak.  Az ezüstöt ők értékesebbnek találták, mint az aranyat, hiszen náluk az kevésbé volt gyakori.
Kínában is a nagyon értékes fémként tartották számon; a Tejútat „ezüstfolyónak” nevezték.
Az ókori Egyiptomban, amikor előállításra még csak az elemi formát ismerték, az arany és ezüst értéke megegyezett. Amikor felfedezték az ezüst vegyületekből való előállítását, értéke csökkenni kezdett az aranyhoz viszonyítva.

 

ezüst étkészlet

Ha ezt a színt választottad, énképedre jellemző hogy:

  • megbízható, tisztességes és becsületes vagy,
  • a romantikus jegyekkel leped meg a környezeted,
  • kreativitásod és egyben erősséged a segítőkészség, a megbízhatóság (elsősorban, mint barát), azonban a bizalmadat ki kell érdemelni.

Alkalmazása:

Megjelenés – dizájn, szín, stílus

  • Felhaszhasználási területe, különböző vegyületeinek köszönhetően, elképesztően széles skálát mutat a felfedezése óta:
    ékszerek, étkészletek, edények készítése, fényképészet, fertőtlenítés, de egészségügyi műszerek, tükrök, kémiai felszerelések is készülnek belőle. Ezen célokra és pénzverésre már az ötvözeteit használják.
    A nem nemesfémből készült tárgyakat esztétikai okokból vagy kémiai védelem céljából gyakran ezüsttel vonják be.
  • A Hold, a nőisség, az anyaság szimbóluma, a fengsuj szerint leideálisabb, ha a konyhában-étkezőben jelenik meg ez a szín.
  • Több évtizede ismét reneszánszát éli a divatban, ékszergyártásban – mivel kidolgozástól függően nemes és elegáns hatást kelt – és mégis megfizethető.
  • Korábban az arany volt az ékszerek királya, az elmúlt évtizedekben az ezüst vált az ékeszerek királynőjévé.
  • A kékes-szürkés, fémes hatású anyagok a hideg színek közé tartoznak, ezért a „tél típusnak” és a „nyár típusnak” állnak jól igazán.
  • A szürke fénylő változata elegáns megjelenést kölcsönöz, így nagy felületen leginkább alkalmi ruhák színének javasolt, de egyre elterjedtebb a hétköznapi ruhadaraboknál is.
  • Egy ezüst ékszer könnyedén elegánssá teszi az egyszerűbb összeállításokat, egy-egy ruhadarabon vagy kiegészítőként (például ezüstszínű lábbeli vagy öv) alkalmazva kis vagányságot csempészhetünk öltözékünkbe.
  • Bármilyen hideg színnel kitűnően kombinálható, a kidolgozás milyenségétől függ, hogy melyikhez passzol a legjobban.
  • Téli színvilághoz a fényes, akár extrém kidolgozás passzol jobban; a nyári, pasztellesebb színekhez pedig a kicsit mattabb, részletgazdagabb kivitelezésű ékszerek.
  • Sminkben nagyon elegáns, mutatós szín; feketével párosítva az ezüstös füstös szemsmink igazán látványos tekintetet kölcsönöz viselőjének.
  • Ahogy a divatban és a megjelenésben, úgy a lakberendezésben, otthonunkban alkalmazva szintén elegáns, kifinomult hatást kelt.
  • Luxusérzetet nyújt (hasonlóan az aranyhoz).

    autó embléma

  • Üvegfelületekkel jól társítható, és ha csak egy-egy kiegészítő formájában tűnik fel ez a szín (akárcsak a ruhánál), már azzal elérhetjük a kívánt hatást.
  • Az elektronikus berendezési tárgyak egyik jellemző színeként a lakás több pontján is megjelenik – ezüstmetál.
  • Irodai helyiségekben kifejezetten domináns, mégis letisztult hatást érhetünk el vele.