Hitem szerint egy jó arculattervezőnek nemcsak a külsővel kell foglalkozni, hanem a belsővel is. Gondolom, abban egyetértünk, hogy a külső és belső harmónia szervesen összecseng, ha kiegyensúlyozott emberekről beszélünk.
Az egyik kedves tanítványom Karlik Ágnes gondolatmenetét szeretném megosztani a szomorúságról, boldogságról és útkeresésről. Látszólag a belsőre helyezi a hangsúlyt, de a poszt végén látni fogjuk, hogy ez nem így van.
Az ember életében a boldogságot valaminek a megvalósulása jelenti. Legyen ez elismerés az iskolában vagy a munkahelyen, 20 kiló súlyfelesleget leadni, új lakást vásárolni, családot alapítani vagy bármi, ami több a tegnapi önmagadnál.
Véleményem szerint, az emberek gyakran csak léteznek, de nincs bennük semmiféle tartalom, mintha mások irányítanák őket és csak eszközök lennének, hogy mások boldogok legyenek.
Persze az élet rendje, hogy együtt vagyunk nagyra képesek, de találja meg benne mindenki a saját „szintjéhez” való jót.
Hiszem azt, hogy bármely élethelyzetben lehet boldog az ember, ha talál benne valami apróságot, ami jó neki és látja, hogy az hogyan viszi közelebb őt az álmaihoz, amely mosolyt csal az arcára. Az élet hepehupás, és ez mindenkire igaz.
Mivel egy országban élünk, ezért ugyanaz a gazdasági vagy akár politikai helyzet vesz körbe mindenkit.
De ha megvan az a valami, ami felé lépésről lépésre haladsz, – lehet ez kicsi és nagy lépés is, kis cél vagy nagy álom – és nem veszíted el a szemed elől legyen bármi is körülötted, akkor, ahogy közelíted, úgy egyre elégedettebbé válsz. Hiszen a sikerélmény még nagyobb erőt ad és magabiztosságot. Ha a tűz megvan, akkor nincs időd, se energiád a szomorúságra, mert az út tele van élménnyel, tanulsággal és újjal.
Tehát, amit én a szomorúság egyik okaként vélek felfedezni, az a saját célok nélküli élet. Nincs meg az a mozgatórugó, amiért érdemes tenni és többet tenni. A cél, amiért akár a komfortzónát is elhagyom, nem törődve a körülményekkel.
Elhiszem, hogy képes vagyok rá és AKAROM!
Én mindig éreztem magamban egy olyan vágyat, hogy segítsek az embereknek egy jobb élet elérésében. Én képes vagyok hinni, tele vagyok tervekkel, ötletekkel és célokkal. Jelenlegi szakmámban mindent meg tudok teremteni, de mégis hiányzik valami, ami teljessé tesz.
Nem volt rövid az út mire rájöttem, hogy mi kell még nekem. Nem a boldog családi élet, nem a pénz, nem a siker, mert az már mind adott. Jó, ha az ember tisztában van a képességeivel és ismeri saját magát.
A mindennapjaimból az hiányzik, hogy kamatoztassam a bennem rejlő kreativitást és szépérzéket. Ez az oka annak, hogy a színelmélet tréninget elkezdtem.
Vagyis megvan a cél, és ezért akár tanulok, időt és energiát fektetek bele, mert tudom mit akarok.
Természetesen párosul hozzá félelem is, hiszen ez új, szokatlan és még nem vagyok benne profi, tele vagyok kérdésekkel. De van akaraterőm! Az itt megszerzett tudást ismét arra fogom fordítani, hogy az embereknek adjak valami pluszt a mindennapjaikhoz. Ugyanis ahhoz, hogy célokat merjenek felállítani, ahhoz szükséges egyfajta magabiztosság, ami idővel erősödni képes. Kell a kisugárzás és hogy érezzék jól magukat a bőrükben, a környezetükben.
Ebben segít a megjelenés és ezt a háttértudást adja számomra a tanfolyam.
Hiszem azt, hogy kevés hasonló gondolkodású ember – ami szerintem tanulható – képes megváltoztatni a közösség hangulatát. Mivel ma még több a szomorú ember, mint a mosolygós, ezért ez ragad át a társadalomra.
Véleményem szerint, amíg van kivétel, addig van fény az alagút végén.
Karlik Ágnes