Színkártyák a szín- és stílustanácsadás után
Ahhoz, hogy el tudj igazodni a színek világába majdnem biztos, hogy szükséged lesz némi segítségre színkártyákra, színsorokra, összehasonlító táblázatok böngészésére.
Lesznek olyan árnyalatok, amelyek egyértelmű színtulajdonsággal rendelkeznek. Meg tudod mondani a nevét és azt is, hogy hideg vagy éppen meleg árnyalatú-e vagy sem. Ilyen a narancssárga, ahol biztos nem nyúlsz mellé.
És lesznek olyan árnyalatok, amelyekről fogalmad sem lesz, hogy hova tartoznak. Még talán nem is hallottad: almásderes, biszterbarna, büdöskőszín, drinápolyi vörös, gagátfekete, Guignet-zöld…
Színek és árnyalatok
Nem ritkán komoly vita alakul ki, hogy egy adott színnév milyen árnyalatot takar.
Egy példa a sok közül a Ferrari-piros. Egyesek szerint hideg, mások szerint pedig meleg árnyalatú.
Mint kiderült mind a két állásfoglalás helytálló.
A köznyelvben Ferrari-piros színként emlegetett árnyalat hivatalos neve a Rosso Corsa. Hozzávetőleg úgy 20 különböző piros árnyalatban gyártott vagy gyárt jelenleg is a Ferrari utcai autókat, egyik szebb mint a másik. És néha ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni őket– mondta egy Ferrari szakértő, amikor az állásfoglalást kértem.
Évszakszín-elnevezések
Évszakszín-elnevezés (tavasz, nyár, ősz, tél színcsoport) az egyik leggyakrabban használt asszociációs színelnevezés, amely Johannes Itten nevéhez kötődik.
Mi magunk oly régóta vagyunk ennek a világnak a részesei, hogy egyszerűbben be tudjuk azonosítani színemlékképeink alapján az egyes színeket, színcsoportokat, mintha a különböző színrendszerekkel, számokkal és koordinátarendszerekkel dolgoznánk.
Azt hagyjuk meg a matematikusoknak, fizikusoknak, programozóknak. Ők majd betűjelekkel, számokkal fogják beazonosítani, ismételhetővé tenni a színeket.
Például: Guignet-zöld (krómoxidzöld) #45B696, RGB: 69 182 150, H: 163
A színnevek száma szinte a végtelenségig bővíthető. Újabbnál újabb színnevek jelennek meg a piacon (magenta, marsala, very peri…), gyakran csak találgatunk, hogy az angol nyelvű elnevezés mögött milyen árnyalat rejtőzik.
Ne keverjen meg, hogy ugyanannak a színnek vagy árnyalatnak más-más fantázianevet adnak a termékgyártók.
Vitathatatlan, némi gyakorlásra szükséged lesz. Erre egyre több lehetőség adódik arra, hogy a különböző képzéseken vagy akár a világhálón tesztek segítségével csiszold a színérzékenységedet.
Gyakran hallom, akár tanulóktól is, hogy ez nekem nem megy, nem nagyon látom a különbséget.
Egészséges látószervvel rendelkező embereknek menni fog. Bőven rendelkezésünkre állnak segédeszközök is, színkártáyk, arckeretek, színsorok.
De lehet, hogy hónapokba, akár egy-két évbe is beletelik, hogy kellő jártasságra tegyél szert a színek felismerésében. A fejlődés üteme közel sem egyforma mindenkinél.
Jelszó: türelem, kitartás, gyakorlás és újra csak gyakorlás.