fbpx Creative Web Ideas

Miben segítenek a színkártyák, színsorok?

A színkártyák, színsorok segítenek abban, hogy a lehető legharmonikusabb színkombinációkat tudjunk összeállítani.

A színharmónia megteremtésének feltétele sokáig a művészet privilégiumának számított.
A tudomány, a technika fejlődése, a piaci elvárások szükségessé tették, hogy az ember az általa érzékelt színhalmazban el tudjon igazodni. Bár a színek rendszerbe állítása régóta foglalkoztatta a szakembereket, a színrendszerezés modern gondolata, azaz hogy a színeket háromdimenziós térben kívánják elhelyezni, csak a XVII. századra tehető, és az ipari fellendülés tette ezt indokolttá.

Az újabbnál újabb színrendszerek mellett megjelentek  – egy komoly piaci rést érzékelve – a mindennapi felhasználók vizuális memóriájára, színasszociációjára hagyatkozva segítséget nyújtó színkártyák, amelyeken keresztül támpontot nyújtottak azoknak, akik sem ösztönösen, sem kreatív módon, sem pedig a tanulmányaikon keresztül nem tudtak eligazodni ebben a csodálatos, de sok titkot rejtő világban, amelyet a színek képviselnek.

Néhány egyszerű színasszociációs fogalom:

  • évszakszínek
  • hideg, meleg színek
  • földszínek
  • fémszínek
  • szivárványszínek
  • selyemcukor színek…

Hol találkozunk ezzel a mindennapokban?

Egyszerűbb lenne felsorolni, hogy hol nem.

Amennyiben körülnézünk egy-egy festékboltban, egy-egy nagyobb lakberendezési- vagy barkácsáruházban szinte kivétel nélkül belebotlunk a színkártyákba, színmintákba, amelyek segítenek az árnyalatok kiválasztásában.
Sokszor az adott helyszínen ki is keverik, amit választottunk.
Azért ne vegyünk rá mérget, hogy az megegyezik a papírformával. Várjuk meg a színkeverést, azonnal próbáljuk is ki, és ha nem egyezik meg azzal, amit a színskáláról kiválasztottunk, akkor kérjük a korrigálást. Jómagam már jártam így a Bauhausban, és végül háromszor kevertük újra.
De tobzódhatunk különböző színkeverési formákkal, lehetőségekkel. Elég a Google-ba beírni: színkeverés, színminták, színskála, színpaletta, festékkeverés…

 

színtípusok kártyái - TM

Színkártyák

A szín- és stílustanácsadó munkámhoz kapcsolódva kiemelnék még néhány alkalmazási területet:

  • Kozmetikai termékeket forgalmazó cégek használják azért, hogy a vásárlóik megelégedettségét így biztosítva, a saját forgalmukat is tudják növelni.
  • A Pantone cég, amely a nyomtatóiparban kezdte pályafutást ma már olyan széles skálát vonultat fel, ami a korábbi évtizedekben elképzelhetetlennek tűnt. Betört a divat világába és 2000 óta minden évben kiadja az év színeit, amelyet milliók várnak és árgus szemmel figyelnek.
  • De aki ruhát ad el és vásárol, sminkel, tetovál, lakberendező, virágkötő… és egy kicsit is bizonytalan, célszerű a négy évszakelméletre alapuló színkártyákat megvásárolni.
  • Mi is összeállítottunk a nyomdával olyan színsorokat, színkártyákat, amelyeket a gyakorlatban könnyen alkalmazhatsz, akár ruha-, akár sminkszín kombinációkban gondolkozol.
    Amennyiben még nincs színkártyád, most megvásárolhatod. A termékskálát folyamatosan megújítjuk és bővítjük, kísérj bennünk figyelemmel!

Pin It on Pinterest